Amatőr Művészek Fóruma

Szép tavirózsa
iszapos éjben fürdik.
Reggel: tükör-fény...

Halvány holdtölte,
csaholnak emberkutyák.
Megőszül a fény.

édes álomból ébredve
mosoly mókázik arcomon
gondos fürge ujjakkal
varázsol vidám ráncokat
szemem szám sarkába

csapatszellembe fojt az óbor
szenvedő silány napokat
harsány röhögés hallik olykor
és felköhögött slejm csattan
az ócska betonon nagyokat
csoszogás fut ápolatlan
a ritka fogú honlapon

Hanna elmúlt negyvenéves. Sokat szomorkodott egyedülléte miatt. Egy éve hagyta el élete legnagyobb szerelme, aki végül még ki is nevette a kétségbeesett nőt. Egyszobás albérleti lakásából csak akkor mozdult ki, ha munkába ment, vagy ha az nagyon szükséges volt. Egyre több problémája volt az elalvással. Könnyebb altatóval próbálkozott, de a hajnali ébredéseket így sem tudta elkerülni. Rettegett ezektől az óráktól. Csak forgolódott az ágyban. Hiába számolt, hiába próbált ki filmekből ismert gyerekes trükköket, semmi sem segített. Legtöbbször kialvatlanul indult munkába.

A tizenhét éves Zita átölelte Ibolyát, aki épp aznap töltötte tizenötödik évét.
- Isten éltessen, Ibi. Ezt küldte neked ajándékba a kedvenc oroszlánod – mondta és büszkén felmutatta jobb karját, amelyen egy dupla karmolás volt látható. Rajta a vér még alig alvadt meg.
- Bahar? Ezt Bahar csinálta?

szemem szürkéjén át
fényt önt retinámra
fülem ajtaján
rigófüttyel kopogtat
forró kézzel
simítja bőröm

Állok a sziklán, és figyelem, ahogy a dzsungel felett lenyugvó nap halványuló fényében az árnyékok birtokba veszik a tájat, és a sötétség éhes fenevadként falja fel a világosságot. Megigéző látvány, de szépségét elorozza a kegyetlen és kérlelhetetlen valóság; sietve közeledik az utolsó éjszaka, amelyen eldől, hogy megérem-e a következő reggelt.

még nem tudom
milyen ízű a május
nélküled

sült hús serceg
szaftja nincsen
égett szag lóg
a kilincsen
beteríti
a szűk konyhát
az asszonynak

Hogyha hited
Apró madár,
Törött szárnnyal
Csodára vár.

Lelked mélyén
Gubbaszt csendben,
Mért mondod, hogy
Minden rendben?

Emlékszem nagymamám
dolgos kezére,
összekulcsolva feküdt
sokszoknyás ölében.
Vele morzsoltam el a
sok miatyánkot,
és az üdvözlégyeket.

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. ”

(Weöres Sándor: A teljesség felé)  

A tenger megbabonázta. Ez volt az első találkozása a nagy vízzel, s ez a végeláthatatlan, emberi szemnek befoghatatlan kékség az alföldi rónára emlékeztette. Holott ott a legnagyobb víz, egy, a faluhoz közeli tanya melletti szikes tó volt. Mit tó! Inkább egy nagyobbacska pocsolya! Libalegeltetés közben gyakran bóklásztak arrafelé.

Amikor a Beatles – Lennon-McCartney – megírta, és elénekelte a „When I'm Sixty-Four” című számát, jókat nevetgéltünk rajta, hogy hol van az még..., fényévekre vagyunk tőle! Persze velük együtt danolásztuk ezt is, és a többi dalt is, egymásnak adogattuk a szalagos magnón készült felvételeket másolásra, táncoltunk rá az iskolai táncórákon, tavasztól késő őszig pedig nyitott ablaknál bömböltettük a zenéjüket ki a világba, éppen hogy nem verte le a vakolatot a hangerő.
A „fényévek” nem is olyan sok, mintha szempillantás lett volna csak, és most az én ablakomon settenkedik be lábujjhegyen, némán a hatvannegyedik, hajnali fénynyalábokon.

Zavartan álltak egymással szemben. Hosszú percekre örvényként szippantotta be őket az erdő csendje. A fák sokkarú óriásokká nőttek. A feltámadt szél egymáshoz dörzsölte vékony, csupasz ágaikat, síró, nyikorgó hangokat hallatva.
Nóra megborzongott. Gábor féltőn ölelte át, majd egymáshoz igazítva lépteiket elindultak a műút irányába.

01.

Jöjj
kedves
várok rád
időm űzni
véled akarnám.

02.

Egy
kihalt
állatfaj
őscsontjait
humusz takarja.

Én ott voltam múlt szombaton, amikor a vért alvasztó csend elidőzött a mezők felett, s a nap furcsa négyzetmintás felhőkön átderengett. Az estébe hanyatló délutánnak ideges atmoszférája volt, mintha nagy energiák tétlenségbe szorulva őrlődtek volna. Tudtam, hogy a fenevad már hat parasztot megölt a mezőkön.

Tihany. Visszhang-domb, emlékek, lélegzetelállító panoráma...

Semmit nem változott a Balaton azóta, a napsugarak vakítóan tükröződnek a szelíd habokról, sétahajók szelik át a végtelen vizet, kirándulni vágyó utasok a fedélzeten, minden úszó járgányon élet...

1,
Ha a tavasznak dallama ránk kacsint,
harmatos énekbe kezd a táj:
édes nárciszok,
színes orgonák.

„… Most menjünk egy censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a Nemzeti dalt! kiáltott valaki.
– Censorhoz nem megyünk, feleltem, nem ismerünk többé censort, el egyenesen a nyomdába!
Mingyárt beleegyeztek és követtek.
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték… ” (*)

Éji csendben
csengő-bongó
harmathegyi
kis tilinkó

Az ötvenes tempóval száguldó Csepel motorkerékpár nyomában csak úgy porzott az alföldi dűlőút szikkadt, szárazságtól repedezett hepehupás talaja.
Szemeim előtt az út menti akácfák megelevenedni látszottak, szinte egymásba érve futottak ellenünkben. Rémülten kapaszkodtam a kemény hátsó nyereg fogantyújába, amellyel néha, alig-alig tudtam megtartani magam, amikor egy-egy bukkanó magasra dobta vézna testemet.

- Pucold meg a halat! - adta ki az utasítást az asszony. A kislány rémülten nézett.
- Megint egy feladat, ha nem csinálom, kikapok - gondolta.
Keserves tekintetet vetett a fadaraboló rönkön tátott szájjal, dülledt szemmel, kimerevedve pihenő, ezüstszínű szörnyetegre. Az asszony magára hagyta, megint magára hagyta.

„Mama még! ”

„Mama még! ” – jelenleg ez a kedvenc mondatom. Őhercegsége mindenre tud valamit, amivel szívlágyító módon hat a környezetére. Valljuk be, egy Mamát a legkönnyebb befolyásolni. Nem tudok ellenállni. Nem kell megijedni, nem csokiról, és nem rosszalkodásról van szó. Gurulunk (én a nevetéstől is), mert nem lehet nevetés nélkül kibírni, ahogy görgünk ide-oda az ágyon mosógépet vagy szárítógépet utánozva, és nem elég egyszer, kétszer, százszor. A gyerek kacag, az összes foga villog, és a megnevezhetetlen színű szemei csillognak. Totális pasi. Mindig olyan színű a szeme, amilyen póló van rajta.