Amatőr Művészek Fóruma

”Ami Amerikának Robert De Niro, Nyugat-Európának Gérard Depardieu, az Kelet-Közép-Európának Eperjes Károly”. Ezt írta az egyik Cannes-i Filmfesztivál után a legmeghatározóbb filmújság, a Variety kritikusa. Mi magyarok, még itt, a svédországi Göteborgban is, örömmel, büszkeséggel olvasunk ilyen kijelentéseket.

Barack csorran az alkony szája sarkán,
tízgombócos fagyit nyal a nyár.
Bronzbőrű álmok nyúlnak el a partján,
a vén tó mégis az éjfélre vár.

Megjegyzés: 2017. június 20.

Amikor kimegyek a jégre, és lehunyom a szemem, még mindig felidéződik bennem az a pillanat. Lelki szemeim előtt látom kívülről önmagam, belülről pedig érzem. Akárhányszor megállok az aréna közepén, és kitárom a szárnyaimat, nem tudom mi fog történni: repülés vagy zuhanás? Akkor zuhantam, az bukás volt, egyetlenegy hosszú már-már végtelennek tűnő esés.

Egyre több panasz érkezett Bagoly dr. levelesládájába, az erdőben eluralkodó állapotokról. Az öreg bölcselő, ezért a következő hétvégére összehívatta az erdőlakókat, hogy orvosolják a problémákat. Fortyogó hangzavar fogadta a nagytiszteletű professzort, aki még kissé kótyagos volt az előző nap elfogyasztott, lejárt szavatosságú gilisztakonzervtől. Felkászálódott az igazságtevő farönkjére és kalapácsával akkorát csapott rá, amekkorát csak bírt. Ezt még, a leghátsó sorban ácsorgó, töksüket teknőc apó is meghallotta, úgy hogy pillanatokon belül már csak a későn érkező méhkirálynő zümmögését lehetett hallani, aki azt hitte az ő tiszteletteljes fogadására lett ilyen drámai csend, és ezért kihúzta magát és mindenkire bájosan mosolygott.

Tegnap megint a betűréten sétáltam.
Kóborlásomban magányos virágot láttam.
Megszagoltam szemeimmel szavait,
Láttam, ahogyan behajtja szirmait.

Amikor kilépek a kapun, azonnal megcsapja orromat az illat, és én mindenről megfeledkezve máris irányt változtatok, és megyek az orrom után. Itt van a közelben egy jelentéktelen kis utcácska, amit ilyenkor nyárelőn minden évben meglátogatok, amióta itt lakunk, immár 25 éve. Pedig még a nevét sem tudom megjegyezni, nekem egyszerűen csak Hársfa utca.

Jó ideje jártam már a könyvtárba, és a levéltárakat is folyton látogattam kutatásaim miatt, amik a múltban élő besúgókról és egyéb alattomos tevékenykedőkről szóltak. Igazából most messze nem erről szeretnék beszélni, viszont ennek a dolognak annyiban van köze az eseményekhez, hogy itt ismertem meg Lilit. A könyvtárban. A polcoknál álltam és hirtelen fordulva, az összes könyvet, ami a kezében volt, mind kivertem belőle. Mind a hármat. Egy pillanatig csak bámultunk egymásra.

Maszatka. Visszaemlékezett, hogy így hívta az édesanyja kislány korában. A becenév teljesen jogos volt, hiszen állandóan csatakosan, koszosan ért haza az ő kis magánvilágából. Ahogy a nap kibukkant a látóhatár mögül, ő már fenn volt, gyorsan felvette a kikészített ruháit, felkapta a félmalomkőnyi zsíroskenyeret, és huppsz, már ott sem volt. Egytrappban tette meg az utat a színek csodálatos otthonába, a virágos rétre. Kifulladva lehuppant a színkavalkád közepén, és bemajszolta a reggeli maradékát.

Szép lány hallja ezt a zenét,
fel is kapja csinos fejét.
keszkenővel szemet töröl,
várablakon kikönyököl.
- Édes vérem, drága bátyám,
mit szeretnél itt a várnál?
-Ereszd le a hidat lelkem!
Szép derekad átöleljem.

Udvar kapuja kitárva
elszánt harcosokat várva.
Fegyveresek özönlenek
számszeríjat feszítenek.
Elméjükbe mégis villan,
a nagy sárkány gyorsan illan,
ereje is ezerszeres,
tüzes feje félelmetes.

Megjegyzés: Vége a második résznek.

Hol volt egyszer, hol van,
valahol a messzi honban
lakott egyszer, ős vadonban,
tüzes sárkány, nagy karommal.
Nappal fújt ő ezer tüzet,
okádta a lángnyelveket,
falut perzselt, mezőt, házat,
felégetett minden várat.

Megjegyzés: első rész vége

Olyan vagyok, mint az időjárás:
ha beborul, borús vagyok,
s egy hosszú napnak érzem,
míg rám ülnek a sötét napok.

Tihany. Visszhang-domb, emlékek, lélegzetelállító panoráma...
Semmit nem változott a Balaton azóta, a napsugarak vakítóan tükröződnek a szelíd habokról, sétahajók szelik át a végtelen vizet, kirándulni vágyó utasok a fedélzeten, minden úszó járgányon élet...

Szombaton megint ott voltak a bálon. Bíborka most már izgatott volt, állandóan az ajtót leste, mikor nyílik már. Nagymama miatt is folyton aggodalmaskodott, egyre fáradékonyabb lett, egyre nyúzottabb, sápadtabb. Meg is beszélte vele, hogy a következő héten elkíséri az orvoshoz. Kivizsgálják, kap valami gyógyszert, s aztán megerősödik újra. Eddig mindig talált valami magyarázatot, valami kitérőt, de ezúttal, csodák-csodájára, beleegyezett.

Megjegyzés: Vége!

Még ne skiccelj, hadd maradjon a ruhám,
szememből lopd ki a meztelenséget,
ahogy a csipkeszél ér hozzám puhán,
úgy vetkőztess le, és úgy legyen végem.

– Jó reggelt, Nagymama! Hogyhogy egyedül? Hol van Rozi néni? – A verandán találta nagyanyját, előtte az asztalon egy csésze kávé gőzölgött.
– Neked is csillagom – válaszolt Nagymama. Szinte összerezzent, látszott rajta, hogy nagyon távolról érkezett vissza. – Rozi nénéd nincs itthon, elutazott az egyik lányához. Jaj, de nehezen szánta rá magát, pedig hát nincs a világvégén az a Gyöngyös.

Megjegyzés: Folyt. köv.

Szombaton ismét bálba készült nagymama és unoka, ezúttal zokszó nélkül. Hm, megértette, hogy szüksége lesz valakire, ha én már nem leszek. Okos gyerek... hiszen én neveltem, gondolta magában Nagymama. Bíborka viszont imigyen gondolkodott: legyen meg az öröme Nagymamának. Ha ez boldoggá teszi, nem mondok ellent.

Megjegyzés: Folyt. köv.

Betűk enyésznek,
gyűrött papíron
fekete horda,
s ferdén fut a szó
fel a rózsabokorra.

Megjegyzés: 2013.

Másnap délután Bíborka a kertben foglalatoskodott. Az iskolából hazaérve, éppen csak bekapta az ebédjét és futott a kertbe zöldborsót szedni. Elő kellett készíteni az árut Nagymamának, másnap reggelre. Mindig elment a heti piacra, ott adta el a felesleget, ami megtermett a kertben.
Amikor hazaért, mindjárt látta, hogy valami nincsen rendben Nagymamával. Ágyban találta.

Megjegyzés: Folytatása következik...

– Kicsi bogaram, Bíborkám, ébren vagy? – suttogott nagymama a még elsötétített szobában, óvatosan, hogy fel ne ébressze, ha még aludna. A lány mégis akkor riadt fel álmából, s ijedten kérdezte:
– Jaj, hány óra van, Nagymama?
– Ne rémüldözz bogaram, még csak kilenc múlott. Gondoltam benézek, hozhatom-e a kakaódat? Kávéztunk az imént Rozi nénéddel, közben a kakaó is elkészült...


Megjegyzés: Folytatása következik...