Amatőr Művészek Fóruma

Írásban, azt hiszem, jobb vagyok,
mint szóban, de vannak
édes-keser történések, látomások,
és sóhajok törnek fel csak belőlem,
határt szabnak kifejezésben

Gyönyörűnek látszik -
megtévesztő játék,
fagyos, üres lelke
régen kihalt tájék.

-Mondjad, Szívecske! Jó volt a mai nap is? Annyira gyönyörű vagy, mint mindig, a legokosabb a világon! -
Én csak nézek rá, hiszen nem értek semmit, csak azt érzem, hogy már megint nagyon sok helyen járt, és hogy még mindig ugyanazt a nadrágot viseli, két hete.
Véleményem szerint magányos, hallom minden este a gondolatait, pedig ő nap mint nap kimehet ebből a dobozból…

Szegény, kis Emily, ha tudtad volna,
milyen népszerű leszel, magyar honba,
verseidet, szedik, tépik, boncolgatják,
jobbra - balra, mindenki gondolja, ő ki a
legjobbat fordította...

elfáradtam
olyan kérdésekre válaszolok
amiket fel sem kéne tenni
kivont karddal állok
saját életem felett

Temesvár határába, áll egy
kápolna egymagában.
Nappal csak varjúk tanyája,
alkony a varázsa.

Sűvít a szél az ősi ugaron,
Felkavar ezeréves hantokat.
Rég feledett fájó gondolatokat.
Mik emésztik a régmúlt dolgokat.

Az ihlet jött s a tempera-ment…
és eközben a téridőben
nem történt meg semmi.
S mégis, ezrek írtak róla,
hogy végigmentek rajta,
az úton, minek se eleje se vége...

A legtöbbünk földi küldetése, hogy boldogságot csenjünk a Gazdi szívébe, ami nem csekély feladat egy olyan világban, ahol percekig kell simizést kunyerálnunk, mire a Gazdi "kidugja fejét a mobiljából".

szorított a gyomrom
a kétszobás sátortetős házat
a szürkület ködkabátja puhán ölelte át
megint késtünk a mihez képest
vajon ki szól előbb érte a mama vagy a
sarokban dudorászó vaskályha durran be

Különös jelentőségű meghívást kaptam a minap egyik barátomtól, a való létben. A meghívás jelentősége abban rejlett, hogy ezzel is jelezni kívánta, barátságunk folytonos, szilárd és jelentőségteljes. Megjelenésemnek egyetlen jelentős gátja, egy jelen körülmények között rettenetesen fontos, jelenelős pártgyűlés, melyre szombat este 20 órától kerülne sor, a meghívottak részvételével!

rózsából szőtt színt
hálóingére az éjszaka
haragudott rá
kimeríthetetlenül
mérte rá a kínt

Hajnalodik, csak néhány
gondolat gurul előttem
a buszmegálló felé menet.
Újságpapírt fúj a szél,
miközben a hajam
cibálva rajtam nevet.

nyanya elvesztett egy Gyuszikát
angyallá változott a dunyha alatt
anyám talált rá kislánykorában

Mindent áthat ez a zsibongás,
Bármerre nézhetek, mozdulhatok.
Valami mindig fordul, és minden hang, szó várja, hogy választ talál.
Illúziók és gondolatok.

Ősz van ismét. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy elővegyem a seprűmet, és a zöld hulladékot összesöprögessem az udvaron. A munka csak gyűlik, én meg mindig halogatok. Vajon miért? Pedig nem jó késleltetni, általában a rovásomra megy. Hiába, nem okulok belőle, de talán majd most!

Elhaló fényében a világ,
negyedére csökkent az egész.
Hangokat hallani ostobán,
csak mélabús foszlány

Üres én, üres lét, ki vagy te, üres kéz?
Nem tudtam, ily nehéz, lelkedre visszanézz.
Ki vagyok én, ki voltam? Késő már holtan
keresni még tartalmat, mi nincs, kín, bilincs.
Kérdezni miért nincs, mikor már időd sincs.
Lehettem volna másabb, mint ami voltam?

Tudom, a fény milyen sebes,
azt is, hogy a kenyér muszáj.
Tudom: talál, aki keres,
tudom, miket beszél a száj.
Tudom: a jó mindig helyes.
Tudom, Isten mindent megért,
de nem tudom: mindez miért?

Testvér
hová szaladsz
gúzsba kösd magad
az igaz szó elől
csuszamlik torkodon
a nyálka

itt az ember immáron több ezer éve
megannyi próbának volt már kitéve
de ezekből mit sem tanult, az látszik
társai lelkével ugyanúgy csak játszik

1.

Tudom a vétkeket,
évgyűrűk közé ékelt mulasztásokat.
Bocsásson meg a Fennvaló, hogyha tud –
hisz’ sosem akartam bántani másokat.

szalvétába csomagoltam a múltat
megtelt vele egy nagy bőrönd
sok-sok amorf gömb
lilák sárgák kékek

létrehoztalak
most édes cseresznyehúst
gondolok köréd

Színes virágok
egymás ölelésében,
mégis: árvácskák.

azt hittem vér
ez a bíbortenger
hömpölyög
árad
vagy
könny
fájdalomtól sós
iszonyú pára

Édes kis zöldes kaszáspókkal paroláztam,
Közben szememmel szemben vitorlákkal vitorláztak,
Tükröződve édes kis zöldes vizeken

Tükrök.
Csak éles szilánkok a hóban.
Vétlen fénytörés.
Könyörületesség lebeg odalenn,
világvége készül egy alvó ólban.

Most már tudom, hogy hiába várlak,
A nyüzsgő forgatagban nem talállak.
Szeretném látni, ahogy csillan a szemed,
Hallani a hangod, tudni a neved.

Sírva vigad kacér mosolyom,
penészes alomban térdig jár
egy január végi alkonyon,
nem csilingel a kristálycsillár.

Bagolyfőzetet kortyolok
Esténként, hogy elfeledjelek.
Megkavarom a löttyöt,
Majd később kóstolok, most
Nem lehet, megyek, lehűtöm a fejem,
Ismét.

kezelni kéne a napfényt
ahogy a redőny résein átbújik
ahogy a sötétszobába bejön

Érezlek, mint a petrichort.
Jelen vagy, a lelked sugallja.
Csak azért vagyunk a világon
hogy régi szép időket alkossunk
a jelenből a jövőben.
Kiszellőztetem a fejemet.
Megtöltöm ibolya és fagyöngy illatával.

Örök-várakozók világa ez.
Törökülésben virraszt a tudat
kukák lehajtott tetején.
Árkok mélyére söpört vágyak,