Amatőr Művészek Fóruma

Ahogy telnek-múlnak a napok, az órák,
úgy rakódik, mint kéreg a fára,
a szívemre a bánat.
Leszek egyre fásabb,
érettebb a halálra.

Megyek az úton,
szívemet húzom.
Összetört végleg,
megfojt az élet.

Feküdt az ágyon. Tekintete a plafonra szegeződött, de nem látta. Befelé nézett, miközben hangtalanul sírt. Folytak a könnyei kétoldalt lefelé az arcán, be a fülébe, le a párnára. Csakis önmagát okolhatta. Annyira akarta őt. Semmi más nem számított igazán, nem számított eléggé. A gyermekeit sokkolta, amikor bejelentette, hogy elköltözik és az apjukkal elválnak. Sírva ugrottak a nyakába, azt üvöltve, hogy neeee! és szorongatták, mintha sosem akarnák elengedni. Azt a pillanatot sohasem felejti el, míg él. És mégis: túlélte ezt is, túlélték valamennyien.

Tudom, lesz holnap,
tudom, felkel a Nap.
Mégis, nincs remény,
életem oly kemény.
Tudom mi a dolgom,
teszem azt, míg bírom.

Mikor elég?
Mondd kedvesem, mikor?

... szomorú, hogy téged kérdezlek, pedig nekem kellene tudnom a választ, de nem tudom. Vagyis hát tudom, de félek tőle.

Keserű kávé zamatába főtt
Méreg árad a lüktető ereken.
Kies szürkeség vonz, mint azelőtt,
Mikor elveszettnek hittem mindenem.

Megjegyzés: Mohol, 2017. Július 4.

Tündér volt. Én tudom.
Vele foszlott múltam.
Minden amit tudok,
csak tőle tanultam.
Az életet élni,
a színeket látni,
hogyha nem sikerült,
újra megpróbálni.

Megjegyzés: Július 4-én volt három éve, hogy nem vagy...

Aztán ha láttad volna
Ahogy lángoló léptekkel
Égett hús szagúan ( brrr..)
Menekült a test a hirtelen
Rátörő vágyak elől
Feladva mindent mi földhöz köti…

Megjegyzés: 2010-11-18

Néztem a fekete Duna vizet,
benne a fények giccses táncát.
Hihetetlen! Hogy lehet ilyen szép!
Én láttam a fekete arcát

Megjegyzés: 2015. 10. 15.

Semmibe kopott nyárízű fények,
elrepedt szívvel rólatok mesélek.
Június végén őszbe font kedvem.
Hunyt szemem sarkán gyöngyök peregnek.

Megjegyzés: Mert közeledik július 10. Már két éve...

Lassan lépdel az idő,
s a fekete madarak
hosszú sora szememre száll.
Ökörnyálat simít kezem
őszülő hajad helyett.

Megjegyzés: 2014.

Nem beszélnek belém a kopott délutánok, bár zavart
csendjük érthetetlen, kötött szó-halmazán
néha átpislog a nap, s homlokomhoz
egy-egy rím, mint kósza ág
verődik oda

Bárcsak rátaggelhetném az
Istened rám zúdított panaszaidra.
Csak három hetente beszélünk,
online, de így is beléd fulladok.
Visszarántasz a múltba, újra annak
a kisgyereknek, bezárva a négy
fal közé szorított igazságodba.

Megjegyzés: Krisztus után 2017. június 6.

Itt kering csak egész nap
szótlan egymagába,
s minden hajnal keltén
még bizakodva tölti vidám
csicsergéssel az üresedett udvart,
míg szívében mély bánat.

Kádba bedőlve félrészegen,
azokon merengek, akik
megbántottak, szóval vagy
cselekedettel, jéghideg
tekintettel néztek rám,
megbocsátás helyett.

Megjegyzés: Krisztus után 2017. 05. 27.

Első halott az életemben édesapám volt.
Szívemben ő lett a legelső fénylő fájdalomfolt.
Tízéves gyermeki eszemmel nem is értettem,
miért hogy elragadta tőlem valami végtelen.

Megjegyzés: 2016. október 31.

Idegen vagyok saját létemben,
Szomorúan egyedül az életben.
Tűz hevíti szívemben a vágyat,
Elmém nevet visít hozzá: Márta.

Keserèdes szàjíz,
Kimondott szavak.
Tudtomon kívűl,
Megbántottalak.

Megjegyzés: 2017. Màjus 15.

Beteg a sóhajom: nem sóhajtok,
magamban tartok minden bánatot.
Vannak köztük könnyebbek, súlyosak,
másnak nem adok: mind rám maradnak!

Csendbe zártál, átöleltél,
úgy vigyáztad álmomat.
Gyengédségbe beburkolva
talált ránk a virradat.