Amatőr Művészek Fóruma

Hidd el, ott állok
annak a falnak a tetején,
mit megbontott a szél,
és keresem a hajnalt,
a pírt az arcodon,

Megjegyzés: 2013.

Rejtett szavak engem hívnak,
erős mágnesek vonzanak,
de tőlem mit akarhatnak?
Bennem az álmok alszanak.

Megjegyzés: 2015. 08. 21.

Elszállt kék madaram,
édenét elhagyta,
új álmot kergetne
zöldeskék két szeme.

Két befékezett kerékkel
gurulok az Óceánba.
Meghalni megyek, könnyezve.
Te toltad szekeremet át
köveken, hüppenőkön.
Te voltál a kocsis, a ló,
a torkomat fojtogató szó.

Megjegyzés: 2012.

Érzem, közel az ébredés
a sötétből iramodva
tör elő a létezés
(a rozsdás síneken)
s zaja oly idegen

Árnyék vetül, a film szakad,
messze szalad az öntudat.
Odaát vár egy szebb világ,
hol mindig nyílnak orgonák.

A baj ott kezdődött, nem tudtam azt, hogy álmodom. Csak később ébredtem rá. Szerencsére, nem túl későn.

Felültem az ágyban, mert valami rendkívülit láttam. Mintha a Föld egy szempillantás alatt elveszítette volna a vonzáserejét. Volt gravitáció... nincs gravitáció...
Arra figyeltem fel, hogy autók hullanak le a semmibe, azután már hallottam sikolyokat, őrjítő ordításokat. Hullottak az emberek, állatok, a házak, bútorok, minden dőlt és hullott lefelé a végtelen mélységbe.

Éjjel akusztikus csillagmező úszott az égen
olyan hatalmas volt, mint a szárnyaló albatrosz.
Gyógyító energiát sugárzott a Föld népére,
egészséget, békét, hogy elért redős lábadhoz.

Kísért a sors, ellene tenni nem lehet,
Mindig van valami, mi tettre késztet engemet.
Felettem, egy sötét felleg úszkál csendesen,
Vonzza a bajt, s keservesen sír énvelem.

Megjegyzés: 2017. május 28.

Tiszta az ég,
Bàrányfelhők úsznak.
Repes a szívem, mert
Mini szoknyàt hùztam.

Megjegyzés: 2017. Május 28.

Éreztem a falakból áradó emberi ármányt, ahogy tapogatózva haladtam a sötét folyosón. Az egyik oldalon végre kő helyett fát tapintottam. Az ajtó nyikorogva tárta elém a magányos gyertyával megvilágított szobát. A benti hangorkánban a láng bolondul táncolt. Díszes, zöld cserépkályha terpeszkedett a sarokban, mellette kukoricacsutkával teli kosár. Rövid, múzeumból lopott ágyon egy lobogó, sötét hajú, legkisebb jóindulattal sem szűzies nő térdelt.

Egész éjjel csapkodta a szél
a vasrácsos kaput.
Valaki nyitva hagyhatta az este.
Aznap éjjel senki sem aludt.

Elveszett a remény,
Elveszett az àlom,
Elvesztettem őt is,
Csak azèrt sem bànom.

Megjegyzés: 2014. Àprilis 26.

Hajadonfőtt keresem nyomát
a levélfakasztó vén ősznek,
mert nem ád a Nap több violát,
eltompult, fakó fény hervaszt meg.

Megjegyzés: 2012.

ülepedő szürkületben sír a holdhegedű
világba könnyező dallam most oly keserű
aranyló violinkulcsát feledi a mának
holdfény húrjain zokog a sajgó bánat

A vàgy bugyog bennem,
Mint kitörni készülő vulkàn.
Hiànyàt érzem,
S pezseg a vèrem.

1. fejezet

A falióra végre hatot ütött. Egy újabb hosszú műszaknak lett vége. Fáradtan, szinte már az utolsó tartalék energiámat felhasználva gurultam oda a vendégemhez, hogy feltálalhassam a rendelését. Aznapra bőven elég volt ennyi. Rettentően hasogatott a talpam, a térdemről már nem is beszélve. Tizenhét éves létemre, kénytelen voltam iskolai tanulmányaim mellett munkát vállalni, hogy eltarthassam anyámat és meg tudjak venni mindent, amire szükségem volt.

Megjegyzés: Részlet a Halovány reménysugár c. regényből

Fülsiketítően szótlan volt az éjszaka, ez rázta fel álmaiból; azok pedig egy lidércként sopánkodtak a hálószoba küszöbén, fátyolosan, kivonultak a nappaliba, az előszobába, majd megálltak a lábtörlőn.
Orra hegyén hideg verejték gyöngyözött, és tarkójáról patakokban folyt az izzadtság. Haja ázott tincsekké állt össze homlokán.

Utánad kutatok,
de itt nincsen ember,
csak viruló fák közt
tarka virágtenger.
csicsergő madárhang,
szellő-mézillatú,
megkapó az érzés,
ódon hangulatú.

Megjegyzés: Nikinek, a Tavasztündérnek.....

Kezeim durvák az olajtól és érdesek;
a természetem törvénye az ellenállás.
A tekintetemben nem találod meg magad,
sem pedig mást: sugárfertőzött az árnyékom.

Megjegyzés: Krisztus után 2017. április 24.