Amatőr Művészek Fóruma

Készült Photoshop CS6-al és Huion H610 Plus rajztáblával

A csend tükrei

A csendnek olyan tükrei vannak, amikre, ha egy fiatal lány rátalál, gyönyörűnek tartja majd magát, egész életében. S ahogy arcára tükröződik vissza ez a csend, Ő lesz mindig csak férje ékessége, rejtett menedéke. A csend szeretetével olyan nagy ajándék jár, ami az egész életre elég. Mivel nem fogad be hamis kritikát, az önkritika mérlegelésére is időt szán. Nem szúr meg szavakkal mást, nem keresi az irígységet, nem padlója az elégedetlenség, s nem plafonja a határtalanság és a halhatatlanság.

zuhanó alkony
éjszakai szél várta
lehulló hamvát
éjbe vájt utat jártam
nyomomban hullócsillag

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad

fény és hang, kéz és láb.

tikkasztó napok tűnnek el
a nyári ritmus megbotol
madárhang széllel felesel
dalában ott vagy valahol

Posztmodern korban hazugságkényszer
Igaz - csak szemét, hazug - az ékszer
Hulladékból ácsolt bölcsőnk az ára
Gyermeki könnyeink már őseink kára

Amióta megláttalak,
elraboltad szívem.
Mindenem a tiéd lehet,
tiéd a szerelmem.

Egy az Isten!
Százféle hitek, amik
bomlasszák az emberiséget.

a kapuban autóm vár

óvatosan ölelem anyám
törékeny testét már átmosta az idő
de szeme még most is
úgy csillog mint gyermeki
lábamon a kiscipő

Szeretem a hegyeket!
Ott lapul meg ilyenkor
minden vad,
láthatatlan ismerős.

Megbillent alattam a ladik. A gumicsizma megcsúszott a nedves deszkákon.
Közel jártam hozzá, hogy be kelljen mutatnom az úszótudományomat.
Gyula bátyám kissé elfordítva a fejét a vizet bámulta. Gondolom nem a törpeharcsák fekete hátát nézte.
- Elcsúsztam. Mondtam neki.

1. Hallgatás
2. Elengedés
3. Ringatás
4. Vágyakozás
5. Alkudozás
6. Derengés
7. Ócskaság

A raklap falú templomból töltött cigi füstölő illat száll árnyékadó felüljáró felé.

Napkorong sugara vetül arcára, kezét beteszi elé. Így már csak feje körül marad glória. Felébred szebb napokat látott emberfia.

Használt tv trónjáról leszáll az aggastyán, babakocsi szekérrel indul szombat szent napján.

Lebegés a légüres térben,
úszás a víz felett.
Köd-párából arcomba csapó
kén-szagú lehelet.

1. Ember leszek, eldöntöttem

Nem tehetnék egyebeket,

emberednem engedjetek.

Minden más-lét már mögöttem.

A mai nap szép volt!
Úgy éreztem nyomorúságomban,
bánatomban, üres lépéseim
rögtönzött sorsom közt is,
a megmagyarázhatatlanság
rejtkében, légüres tér peremén,
mellettem fénybe néző fűszálakon is,

Szakíts le rólam egy virágot.
Ágamra nőtt lélekszilánkot.
Sötét földbe merült gyökerem,
táplálta fényre az életem.

BABBA MÁRIA MOSOLYA


Mint oroszlán,

Ahogy védi kölykét,

Inaszakadtáig,

Élete árán is,

Egykor rózsák palotája volt.
Belül fényes boldogság lakott,
égszínkék tóban két hattyú úszott.
Ifjú herceg hajnali harmat alatt
kertje legszebb rózsáját vitte
imádott hercegnőjének.

Boríts kabátot a mára,
hiszen remegi a múltat.
Nem is gondol semmi másra,
csak ne hozzon jövő rosszat.

Egyek vagyunk s különbözünk mégis
Meddő vita, mi családi fétis
Gondolok rád, de telnek éjek-nappalok
Múlnak az évek, de az idő andalog

Ha létezel, zsidók istene, kinek igazi nevét nem tudjuk, jelét viszont népembe égették tüzes vassal,

Halld meg szavaim!

Nem kérek tőled pénzt. Nem kérek tőled kegyelmet. Nem kérek tőled vállat nyomó terhet. Élvezetet sem.

Egyet kérek csak, de teljesítsd!

Haragos, hűvös széllel
Köszöntött be az ősz, várhatott
Volna még egy keveset, hogy
kipihenjük a nyárvégi meleget

Elterülni a táj rőt füvén,
meghalni az erdőn, mint a vén
fák, ahogy kidőlnek a soron,
s majd ha lehull a fagyhozó tél
finoman szőtt hótakarója,

művészet mondd mi a neved
én s te értjük ezt vajon
van-e még határ valahol
mert amit nézek
tudod
olyan valóságos nagyon

Azt gondolták, az ikerbátyád marad csak meg, mert Te, legutolsó, kis tizenkettedik, olyan gyenge vagy...
Csalafinta a sors, hogy éppen fordítva történt. S tragikus, hogy ő nem lehetett aztán veled.
Téged, valami derűs tenniakarás vitt mindig előre.

1. Keresek. Valamit.

Keresem azt, amit


2. más már eldobott.

Úgy mint a lomot.

A Nap benyújtotta egyik sugarát a függöny résén. Tenyérnyi világos foltot rajzolt a takaróra. A folt óvatosan kúszott Iz orra felé. Odaérve megcsiklandozta. Iz megmozgatta hegyes füleit, felébredt. Kényeskedve nyújtózkodott, megnyalta szája szélét. Felkelt, lassú, kényelmes mozdulatokkal megmosdott. Tekintete odatévedt, ahol Fi aludt. Mellésettenkedett, és beleordított a fülébe.
- Ébresztő!!

Halvány lámpafény, magyar zászló, erőkeret, giccskép a falon. Tárcsasúlyok a padlón, egy halom.

Fehérre meszelt a fal, rajta megsárgult poszter, zenekaros, jenki. Mellette home office, előtte ágy, ágyon fekvő Senki.

Bódult fejéből vörös szemével bután néz ki.

Szürkeségbe süppedésemet
hiába is próbálnám álcázni.
Szürke gerle vagyok csupán
és nem vérgőzös vadgalamb.
Álmot raknék csukott szememre,
de belehasít a fény a sötétben.

Meghívást kapott pelikán,
egy szép vasárnap délután.
Hivatalos lett ő mára,
egy jó kis hallakomára.

1944, augusztus
Pécs
- Neve? kérdezte Krug százados a maga poroszos, nyugtalanító stílusában. Akcentusa szinte semmi se volt, pedig csak a háború alatt tanult meg magyarul.
- Gróf Sztingray Antal, nem változott tegnap este óta, mikor a pezsgőt küldtem önnek, és a… - a mondatot már nem tudta befejezni, Fufu ugyanis termetét meghazudtoló sebességgel termett ott, hogy serpenyő méretű tenyerével lekeverjen neki egy isteneset.

Trianon előtt, hat hónappal születtél, a rólatok elnevezett tanyán, Vámospércs mellett. Egy régi, 1867-es térképen, még Izsó-tanyának van jelölve. Valamikor ez után lehetett a tiétek. Most is másé, de nekem mindig a Te szeretett Varga-tanyád marad, amit megmutattál, messze az útról, ahogy Újléta és Vámospércs között haladtunk. Ha egyszer lebontják, nekem akkor is megmarad. Ha ott laknék, megvenném...

1. Ti immár mind halott.

Én viszont maradok.

Így szólnak parancsok.

Enyéim, tieid.

Az őrület hátárán oda-vissza
Tudatom sötét, és mégis tiszta
Maga alá gyűr harag s félelem
Szabadulni nehéz, nekem ez lételem

milyen nagy hatalmat
adtál az embernek
van mikor erővel tölt ez el
van mikor összeroppant
s nem látok utat

Láttátok felnőni a világot.
Miképp szór az ember mérges átkot.
Tettekkel, szennyes szóval dúlja szét,
amit megteremtett a mindenség.

Egy kirakatba kitett élet
emlékeiből éldegélek.
A sorsom maga a szenvedés,
egy élethez ez meg túl kevés.

Szófia lepillantott a Kőbánya H42 megaépület belső gyűrűjét alkotó betonkorlát fölött a szédítő mélységbe. A keringetőrendszer által keltett meleg, bűzös húzat belekapott szalmaszőke hajába. A légáramlaton csomagokat szállító drónok egyensúlyoztak. A túloldali korlátokat és falakat graffitik, vibráló neon logók és LED panelek borították, amiken fényreklámok úsztak és váltogatták egymást végtelenítve. Az épület felül fedett volt; a nap soha nem sütött be.