Amatőr Művészek Fóruma

Belátom én már,
hogy nincs bocsánat,
vétkeimre nem
elég alázat,
megváltást nem ad
az, hogy szenvedek.

"Gyaláztatván, viszont nem gyalázott;
szenvedvén is, nem fenyegetőzött:
bízta az igazán ítélőre. " - S látod,
sírját már hiába őrizték az őrök...

Újra pengét vettem a kezembe.
Hideg.
Egy vágás az érre, keresztbe.
Meleg.

Meghalni ennyi nem elég,

Ige voltàl
kezdetben
àltalad lett
mindenem
ige voltam
kezedben
gazdag voltam
meztelen

kezdetben volt a semmi
csend és sötétség ölelte
csak lógott ott egyedül
magányával karöltve

Mint ordas falka
Úgy csattog a hideg
Arcomba mélyesztve
Hófehér fogsorát

Fogasd be a szádat, meg se szólalj, szolga.
Mától fogva így van: mi beszélünk helyetted.

A régit sem kell levetned,
csak vedd fel az új arcodat és

LÉNYEGÜLJ ÁT,

Hogy köszönhetem meg
Hogy nem ismerlek
Hogy nem fejthetem meg
Mivégre van hatalmad

Felettem

Ujjaimmal dobolok az asztalon.
Könnyezem. Most jó így.
Hagyom.
Csak egy megfáradt sóhajtás a hangom.

Jézus a válasz

Kérdések tornyosulnak elém,
így Advent idején,
a válaszok nem jönnek felém.
Kérdésben benne van a felelet?
no ez meg hogyan lehet?
felsejlenek a rejtelmek.

Ha a versem így kezdem én, "Meglepetés e költemény... "
rájöhet bárki, hogy mi is lesz, hogy miről szól itt ez a vers.
Nos, hogy szebb legyen majd az est, szülinapodra írom ezt;
bár magamat is meglepve, még nincs elmémnek ötlete.

Ne félj, remélj! Te már láttad
s amit láttál, olt és áthat,

újjá tesz Ő mindent végleg
magáért és értünk, érted,

Megfiatalodtam
láttam a tükörben
szemeim felett festett szemöldökök
arcomon huncut gödrök képződnek
ajkam mosolyra húzódik

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű, hosszú, barna hajú kislány, valahol a világban. Azt hiszem, hogy Magyarországnak hívták ezt az országot, Európa szívében elhelyezkedve.
Annak is a leggyönyörűbb fővárosában, Budapesten élt a szüleivel és a nagyszüleivel. Dorkának hívták. Nagyon szeretett kint játszani a játszótéren, ahová a legtöbbször az egyik nagyapja kísérte el…

Keresettlen s nem kimondott szavak tova szálltak már,
üres igéretek, légnemű szavak, süket fülekre talál.
Száz ígéret s soha tett ez mi embert meg ítél,
egy kedves hang csábító, de tova száll mint enyhe kósza szél.

mi lesz majd veled oktalan
magányos emberhad
ha lehever hited a földre
ha erőd nem lesz
hogy fejed megemeld

Vendéglőben Vendel rendel,
kéretik egy cigánypecsenyét,
Evés közben hallgatom a
Szép cigányzenét.

Kezdődik piacon a mozgás,
Standokra megy a kirakodás.
Medve papa felügyeli rendet,
Mindenkinek mutatja a helyet.

Megérkeztél, akár a forgószél,
hercegnővé emeltél,
csókoddal megszédítettél,
mindent kedvemre tettél.

Rajzolj egy kőrt
Bátran, tedd ezt
De kiszámolni már
Nehezebb lesz

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad!

fény és hang, kéz és láb.

Ne szülj gyermeket, ne szülj e világra!
Ne legyen belőle senki rabszolgája.
Szárítsd ki méhedet, apaszt el magod,
Utolsó erőddel használd öntudatod.

Anyám gyenge kezét
párnájára téve,
örök álom hullott
fáradt két szemére.

mikor már nem tudtad mi az amit látsz,
mikor már szétfeszített a bizonytalanság,
lehasítottál, hogy szemem tükrében láss,
láthasd végre önmagad, mit is csinálsz?

A kórházi pavilonok között két lakás volt: az igazgató-főorvosé és Boros doktoré. A kórházba minden nap rengeteg beteget szállítottak. A járvány kegyetlenül dühöngött és az orvosok mindennap halálra fáradtak az emésztő munkában.

A fáradt Boros doktorhoz délben egy szolga jött be.

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Ti harcoltok. Hogy boldogok

lehessenek az emberek?

Bizonyosan. Mi más ok-cél van?

(Vaj', ki küldött? Mért nem ő jött?)

Arca sápadt volt, de szeme mosolygott. Megkérdeztem, kér-e vizet, intette, hogy nem, majd, hogy kis kávét, mire igent bólogatott. Nagy örömmel, kapkodva nyúltam a kis csészéért, lelkesen, hogy végre tehetek valamit érte. Pár csepp került csak ajkára, s elégnek vélte.

Egy nap: és arcod tova már
gyorsan illant ma s tegnap közt,
az éj már két-part levők közt,
az éj, te bús, te bús, éji halál.

Kedves országos barátaim.
Ki a kottát nem ismeri,
nem is mond az semmit neki,
csak a papírt pöttyözgeti,
zenéjét sem igazán érti,
csak amúgy filhallás szerinti.

A dombot úgy képzeljék el, mint
amit a hangyák... hogy a kéregdombot
kik hozták össze, az egy jó kérdés.
Mindenesetre a kéregdombról, ha oda-
csahol, hiába próbálja visszahívni a
kutyáját bárki embergazda.

Egyetlen kérdés járja át a fejemet
Egyetlen kérdés árasztja el lelkemet
Megkérdezném én! De nem lehet!
El kell nyomnom az érzelmeket

Ha válaszolhatnék,
Már megtettem volna.
Nem tudom miként fénylik,
elmém sötét homálya.

Alszik a táj, néma csendben,
Még a zöld lomb se rezzen.
Régi fák, terebélyes lombok,
Hold bevilágít imitt, amott...

festőzománc / enamel

Nyár van
Bár a tavasz hersenő zöld ízeit
Még érzem a számban
De már nyár van

Minden csodák ideje

reggel
hétfő
este
péntek
reggel
nyávog
este
véreb

Keresek egy régi, boldog múltat,
az utamat hosszútávon kutatom,
a szavak bennem rég elpusztultak
hogy a hiány s az üresség fájjon.

Fagyos szív mélyén egy halkan suttogott dal
Szememben tükröző csillagos éjszaka
Nyári napsugarak égetik a bőröm
Szinte leírhatatlan végtelen öröm.

Emlékreformálás. Most amikor az első univerzális
ipar-automatizálási rendszer vette kezdetét és az
interoperabilitás egyre nagyobb teret nyer az
innovációban elmerültek között, most nekem az
emlékeim messze fontosabbak.