Amatőr Művészek Fóruma

festőzománc

hol zsúrló
lengedezik
a szélben

ahol szélkiáltó
táncol

Me, Myself & The Minor Blues :)

Láttam sötét éjben napsugarat.
Láttam víz alatt szállni madarat.
Láttam pocsolyában tengereket.
Láttam a föld alatti hegyeket.

Tekintek
hófésült tetőkre
lombja nincs hegyekre
nem tovább

Szerelmes szívek
szerencsés szelleme -
szórj szemeimre szelíd,
szent színpompádból szilánkot

Láttam a minap egy leányt a tónál,
Csodaszép volt, haja ében, bőre fakó,
Ruhája fekete, mely fehér lehetett hajdanán,
Vérpiros szája reszketett a sóhajoktól,

öregszik a nyár,
nyomában az ősz
gyorsan lépked.
Nincs megállás
az évszakok közt,

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.

Kérlek, hagyd a csillagokat fent,
ott az égi sátron.
Mégha vulkánod dühöng is,
hagyd a varázslatot e világon.

Mesélik gonosz tetteimet,
Küldve cifra díszeket,
Bizony! Meghalok;
Kufárkodtam, mivel nem lehet,
Hazudtam és törtem szíveket.
Ember, s nem isten vagyok.

Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.

1.
Este tíz óra
Kezem vizem után nyúl
Kár; szívem száraz.

A Nap kedvese: fénylő Hold,
ő csillagokhoz felhatolt.
Mindjárt a Napon csak nevet,
jó éjszakával köszönhet.

Egyszerűen félek a
magány gondolatától.
Teljesen egyedül maradni
maga a pokol.

Vágtat a szél, elsuhanva lomhán,
hol mély árkot vés az emlékezés,
lehunyt szemekkel éreztem: tompán
oszlik szét és ül rá a feledés.

Kezdj el írni. Kezdd el ha nehéz is, ha ihlet ritkán szól bele, okádd ki papírra lelkedet. Kezdj el ne a sorok között élni. Olvadj bele tintába, mint kis lurkó tengő-lengő hintába.

Fantázia, álom, bánat. Szegény. Ha tudnád mit nyel el a papír! Mosolyra húzza szád, ha leírod, hogy szőrös hátú vámpírtapír.

Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.
Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.
Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.

1. Az enyém a hatalom.

Dicsősêggel vállalom.


2. Kiadom a parancsom.

S én magam is hallgatom.

Sokszor csak fájdalom az élet,
kövek közt nehezet talál.
Kérdések válaszok helyett,
leégett erdőben magány.

felnéztem,
leszállt
a késő délután
még intett egyet
s elköszönt korán

Hiába telt el
negyvenegy év
halálod óta,
egyre csak azt
szeretném, hogy
itt legyél velem.

Árnyas terasz alatt, fon a lány.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.

1. Engem nem, nem zavar,

ha tombol dús vihar

ês a szêl húsba mar.

Csinálom dolgomat:,

Életem ellen jöttél, megszülettem, megtöltöttél absztrakt tudat-spirál mocsokkal.

Felnőttem, belém égett istenkáromlásod sötét szeméthegye, nem tudtam, létem folyama meddig megy-e.

Megtanultam gyenge kezem erein éles vonóval hegedülni. Olyan muzsika ez, melynek hangja fülemben sosem fog elgyengülni.

Lepaktáltam legnagyobb
kegyetlen ősi ellenségemmel.
Kiegyeztünk abban, hogy
mindketten azonosak
vagyunk egymással.

még egyszer bejárom a kertet
bekenték szemét
aranyló alkonyattal
lelépem utait
elterülő csönddel

Eltelt már egy évtized,
Csontjaimban érzem
Elrepülhet több is
De sosem leszek készen

Kellett nekem futkorásznom?
Ez leesett. Konstatálom.
Kérem, ez már meg sem lepett
hogy újra pofára esett.

Fény vagyok egy sötét tájon
-lehúnyt szemmel, hogy ne fájjon-,
pici vackából szökő folyam
pont, mint egy neonhal, olyan.

1. Szeretem az életet, nagyon.

A meghalnit én élni hagyom


2. Szeretem az életet hiszen

én is élek és vagyok. Hiszem.

Csatabárd a kézben

Mellen láncvért

Acélsisak a fejen

Meghalunk a hitünkért.

Üzennek értem messze távlatok...
szállani szeretnék, mégsem szállhatok
Sok titkot rejt feltáratlan messzeség,
amit kiaknáz majd jövő nemzedék

várom a hajnalt az égen
ahogy suttognak a lombok
s pöttyek halványodnak el
elgurult valóság csillagain

Gyere ide, boruljon vállamra arcod.
Összekötötted velem a sorsod.
Egy lélek lettünk, két testbe öltve.
Öleljük meg egymást szépen, csöndbe.