Amatőr Művészek Fóruma

Mikor legurul pár sör,
csak úgy sarkosan
az Ördög-sarokban
oldott lesz a hangulat,
lecsap az úgynevezett részegség.
Akkor általában, nagy vidáman,
az önjelölt stílusmentorom,
az úgymond haverom,
lerohan, hogy:
különben is
hogy áll a hajam?

Megjegyzés: Krisztus után 2017. 06. 24

Őszhó

Az égig érő ablak előtt támaszkodott, egy kis időre muszáj volt kijönnie ide kiszellőztetnie a fejét. A felhőket nézte, de akárhogy koncentrált, mindenütt, minden habban csak szörnyű erőszakot vélt meglátni. Nagyot sóhajtva felegyenesedett, és megfordult. Tekintete a falon függő rézkvarcokra tévedt, melyek a hónaptestvéreket ábrázolták. Elmerengve figyelte a tizenkét testvérről készített fekete-fehér rajzot.

isten verte szívverés
erekbe zárt büntetés
tüdő falta levegő
kilélegzett múlt idő

Ha kérdeznéd: még nem gondolok másra,
pedig az idő lassan felgombolyít.
A napok könyörtelen elmúlása
mondják, elfogadásra tanít.

Megjegyzés: 2017. június 11.

Bűvös szókkal füstölöm ki
szobám.
Faláról letisztítom az odaköpött
más hangnemet,
artikulált vicsorgást,
és kéretik még
visszadobni azt a poros kendőt is.

Megjegyzés: 2013.

A férfi megbújt a fák között. Már napokkal ezelőtt bejárta az erdőnek ezt a részét. Figyelte az állatokat. És a vadászokat is. Tudta, hogy merre fognak menni. Azt is tudta, hogy melyik ösvényt merről tudja megközelíteni. Alkalmas helyeket keresett. Olyan helyeket, ahol senki nem veszi észre őt, de ő jól lát. Olyan helyet, ahol könnyen célozhat. Olyan helyet, ahonnan szempillantás alatt eltűnhet.

Köddel játszok,
ki nem látszok,
ki nem látszok,
ki nem látok.

Bujócskázik,
bujócskázok…

Még áll a fa.
Ablakból néztem, hogy vágta-tépte
ahol csak érte a hirtelen jött vihar.
Nem tört ketté.

Ebben a romlott, torz tükrű világban,
ahol már lassan semmi sem valódi,
megkeresnélek én egy mosolygásban,
mert szerelmet kell még egyszer tanulni.

Megjegyzés: 2015. 09. 01.

Zilált hajával jő a kerge álom,
lobog, csigái szállnak szerteszét,
rózsaszín fény remeg-rezeg e lányon,
s bronzra festi napsugár szemét.

Harmadik ajtó

A vég előtti perc tövén halotti leplet gyújt a sötét
gyászlángok fodorja sistereg pecsétlőn vérként -
pettyezett menny-kő helyén holt angyalarc halmok;
hol mécsesként halkan elhallgat az idő
s tisztet áll csendben az elhalt fény felett.

Az égvászon fölém fekve -
narancs, lila s bíborvörös
(Csontváry sem festett szebbet)
- azt gondolja: nagyon dögös.


Megjegyzés: 2017. június 23.

Lassan lépdel az idő,
s a fekete madarak
hosszú sora szememre száll.
Ökörnyálat simít kezem
őszülő hajad helyett.

Megjegyzés: 2014.

Veszteségről írni kéne
vígaszt hozó drága szót
hogyha megfájdul a lélek
legyen az kibírható.

A lábak együtt dobogtak, a karok egyszerre szegeződtek a magasba, majd tapsra ismét le a mélybe. Mindannyian egyszerre fordultak, majd törtek előre apró ugrásokkal. Cipőik tompa puffanással érték a padlót, hogy ugyanazzal a lendülettel újra felemelkedjenek. A lányok szeme mind a táncmesterre szegeződött, miközben a zene vérpezsdítő ritmusa, ősi ereje magával ragadta őket. Adriana élvezte a felszabadító mozgást, a lüktetést, ahogy lassan udvarhölgyeivel egyetlen közös testet kezdtek alkotni.

”Ami Amerikának Robert De Niro, Nyugat-Európának Gérard Depardieu, az Kelet-Közép-Európának Eperjes Károly”. Ezt írta az egyik Cannes-i Filmfesztivál után a legmeghatározóbb filmújság, a Variety kritikusa. Mi magyarok, még itt, a svédországi Göteborgban is, örömmel, büszkeséggel olvasunk ilyen kijelentéseket.

Bizony, az ember néha elmereng,
hová jutott, s merre megy....
hallgatja a távolodó neszeket,
messziről egy halkuló vonatfütty integet.

Megjegyzés: 2017. június 22.

Még megérint a reggel
mozdulatlansága,
a kitartott hangodba zárva
még lobbanok.

Megjegyzés: 2014.

Angyalok libbennek,
szárnyuk zizeg,
Nem kellek én már,
csak senkinek.