Amatőr Művészek Fóruma

1956-ban a forradalom idején, anyai nagyszüleim egy baranyai kisfaluban éltek Szilágypusztán.

Nézem, ahogy fekszel összeaszott testtel,
könnyeim hűsítik drága homlokodat.
Hálásan nézel rám láztól izzó szemmel,
pedig nem is tettem én érted oly sokat.

Gyönyörű napsugaras ősz volt. Mátyásmadár rikoltozik a dióért. Ismerem ezt a jómadarat, egész nyáron hallgat, aztán ha beköszönt az ősz, akkora ricsajt csap, mindenféle madárhangot utánozva, míg el nem csen a fáról egy-két szem diót. Naponta többször eljátssza a pimasz madara.

Könnyező medvém
Nem táncol többé

Ahogy nézem a napfényben az ablakba vetett egy éves fenyőket, s figyelem, milyen észrevétlenül nőttek meg karjaik... Ahogy kutatom negyvenhárom éves önmagam... Ahogy gondolok gyermekeimre, feleségemre s az emberekre... S ahogy gondolkodom Istenről... Nem is ismerem igazán magam.

Pihennek az ágak, bokrok.
Pihennek a kerti fák.
Bolyonganak búsan sorsok.
Kicsit megállt a világ.

Olvad a jég jön a vízözön, sok
felelőtlen ember ezen a földön.
Elpusztítottuk a földi javakat,
Plasztik generáció uralja a

Ballag a hold a napfény elé
Lábnyomában bíborzselé

Világi méltóság, hitszegés vagy jóság - mit sokan elvesztenek,
Hol kínjuk hamvukká, aranyfüst korommá szárad, s odavesszenek.
És kik - őrség védik, vagy már nem is kérdik, csupán porrá enyésznek.

Nem a legkellemesebb, ha az ember olyan helyzetbe kerül, ami a mindennapok monoton egyformaságából kizökkenti.
El is mesélem nektek, hogy mi is történt ma velem.
Minden bizonnyal ismerős szituáció, ha egy számotokra fontos dologban egy hivatalos szervnél el kell járni.

Megosztok most egy szösszenetet,
nem várok érte köszönetet.
Nem vagyok elég kifinomult,
lélekben kísért még a múlt.

Akadály volt a sok lépcső,
kerekem nem tudott rajta felgurulni.
Pedig, hogy szerettelek volna látni,
újszülött, kis vétlen testedet.

Amikor meghalt a királyok Királya,
reszketett a föld, szemet hunyt a nap.

Tiszta ruhába öltözött a bűn,
hogy ne ismerjen rá többé senki.
Elvegyült a jók között keserűn,
nem tudta magát itt rájuk kenni.

Az ébredés, az élet arca
szikrázóbb, mint úttalan halál
kezében porlad el a tegnap
ő a hajnal a kérdések után

Van az apám, van az anyám.
Igaz szívvel vigyáznak rám.

Gyönyörű ősz volt, a madarak halkan daloltak a lombok közül. Már nem hemzsegtek a turisták a tó partján. Egy hónapja már az iskolában becsengettek a diákoknak is.

Fogd a kezem, ha úgy érzem nehéz
az élet tüskékkel kivert útja.
Kedves szemed pillantása becéz,
ha fekszünk este egymáshoz bújva.

Arcul csapott az új év.
Hiába reméltem jobb évet.
Jaj, minek is áltattam magam.
Mikor már érezni véltem,

Cserepeket gyűjtök a Dunán,
mint tükörben, úgy kutatva
letűnt korok tört hatalmát

Saját szerzemény...

Baktatott a szarvasbika.
A bikák legnagyobbika.
Vadászleshez odasétált.
Az oldalán bekukucskált.

Sötét az éjjel
s nincsenek hangok.

születünk s meghalunk
mint a kertek
elalszunk
mint hetvenéves fák

Koldul a hajnal, napfényért ima kúszik az égig,
míg az eső csepereg, hűs fuvalom paroláz.

Hideg volt a kunyhóm télen,
nem maradtam ott vidéken.
Nem szeretett engem senki,
nem akartam ott telelni.

Látom kisfiam vidám arcát.
Még a szeme is mosolyt szór rám.
Csodás reggel.

Világot alkotok.
Alkotni jó dolog.
Alkotni én fogok
egy teljes világot.

Emberek!
Ébredjetek!
Nyomorúságot hoz ez az álom!
Lelketeket adjátok oda,
annak, aki veletek mostoha.

Patak leheli be az erdőt
homályt hozó párájával.
Bokrokra borít szürke kendőt.
Fel is öltik ők méltósággal.

Arcul csapott a mai nap.
Nem foghattam meg az unokahúgomat.
Felügyelőként viselkedő sógorom
kiszakította kezemből.

Assza, meg a jegesmedve,
Nem lehetsz így leeresztve,
Hiszen nem vagy marabu,
Kit állandóan mar a bú,
Vagy fekete kormorán,
Ki komoran ül tomporán.

Ha itt hagynálak kérlek szólj rám,
ne rontsam el borral a szódám.
Tudom, a fröccsöt meg nem vetem,
ez veszi el mindig az eszem.

Minél többek nevében

Befejeztem az életet.
Ami kellett, megtétetett.
Megalkottam életművem,
a nincseket mesze űztem.

Bánat könnye borítja szép szemedet.
A vidámság rád nem talál.
Elvesztetted végleg a szerelmedet..
Itt hagyott, már bármit csinálsz.

olykor csak várakozik az idő
sálját cibálja a szél észrevétlen
mert szemei egész mélyen
csönd neszében függnek
eltörött erőn

Futballmeccset szervez a cápa.
Egy csapat kell nekünk, még mára.
Összecsapunk még ma a réten,
az őzikékkel pontban délben.

Sötét az éjjel.

Pulzáló lámpafények
lüktetnek...

Szemeim láttára
csapódnak a földön heverő
törött üvegnek.

Október, a LÁTÁS hónapja

Az értelmes ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat
Csak érteni kell,
mit mond a jel.